Az Alapítvány történetét "Ádám és Évától", azaz a mozgássérültek pesthidegkuti lakótelepének történetével kell kezdenünk:

Az 1980-as éveket az ENSZ a fogyatékosok évtizedének nyilvánította. Ebből az alkalomból, egy friss diplomás fiatalember kezdeményezésére, indult el a Magyarországon addig páratlan projekt. Lakások építésével az önálló élet lehetőségéhez juttattak olyan súlyosan mozgássérült, kerekesszékes fiatalokat, akik megfelelő otthon hiányában, intézetben, minden perspektíva nélkül éltek addig. A 80-as évek elején úttörő vállalkozás volt ez a külföldi mintára épített, 54 lakásos mini lakótelep. Németországban, Münchenben és Ausztriában Altenhof-ban találhatunk ehhez hasonló megoldásokat, hogy a lakások és a munkahelyek egy adott helyre vannak koncentrálva.

Magyarországon korábban, de még ezt követően is sokáig, egyszerűen nem "illett" a fogyatékosságról, a fogyatékossággal élő emberekről beszélni. Az ilyen emberek családi körben, felnőtt koruk ellenére gyermekként vegetáltak, vagy speciális, szegregált intézetekben, saját sorstársaik között éltek, többnyire jövőkép nélkül. Rejtve voltak ők maguk éppúgy, mint ahogy rejtve voltak a problémáik is. A mindennapi emberek szinte soha nem találkoztak velünk, nem volt személyes élményük az ilyen emberekkel, nem tudhatták milyen örömeink, gondjaink vannak. Egy-egy véletlen találkozás csak az elutasítást, a diszkriminációra való készséget erősítette az úgynevezett ép emberekben.

Abban a társadalmi közegben rendkívüli ötlet volt megadni a lehetőséget az önállóságra mintegy 100 kerekesszékes fiatalnak.

A mozgássérültek első és egyetlen lakótelepe Budapest "gazdag" negyedében, a II. kerületben, Pesthidegkúton található. Talán azért itt, mert kitalálójának és kezdeményezőjének az ebben a kerületben található Marcibányi téri intézetbe voltak személyes, mozgássérült ismerősei.

A projekt megvalósításához elsősorban politikai támogatásra volt szükség, mert az teremtette meg a forrásokat is. Támogatta a tervet a KISZ és az MSZMP II.kerületi Bizottsága, illetve valószinüleg magasabb szintű fórumok is. Az akkori ROZMARING TSZ "személyében" megtalálták azt a munkahelyet is, aki politikai rábeszélésre és némi anyagi támogatásért vállalta, hogy addig Magyarországon példátlan módon 60-70 mozgássérült embert foglalkoztasson.

Az 54 lakás finanszírozása több forrásból történt. Egyrészt, maguk a tulajdonosok /ezek ugyanis öröklakások/ fizettek készpénzt és vettek fel építési hiteleket.

Másrészt, rengeteg állami, társadalmi és magánerős támogatást kaptunk. Pl. a telket ingyen adta használatba a Fővárosi Önkormányzat, a távfűtés kiépítését a Távfűtő Művek saját beruházásban végezte, a vízvezeték kiépítését a Vízművek KISZ brigádja végezte társadalmi munkában, a csatornázást a Fővárosi Csatornázási Művek szintén saját beruházásként oldotta meg. Szocialista brigádok dolgoztak országszerte azért, hogy keresetüket az építési számlánkra utalva segítsék a lakótelep létrejöttét.

Ez az igen szép környezet a 80-as évek elején nyaraló övezet volt, és mint ilyen, igen elhanyagolt infrastruktúrával rendelkezett. A lakótelep átadását megelőző éjszakákon újították fel, aszfaltozták az odavezető utat, és annak határidőre történő elkészülte az akkori terminológia szerint "politikai kérdés" volt.

A lakások tulajdonosai 1983. nyár elején költöztek be, és kezdetét vette egy olyan élet, amelyet senki nem bánt meg, senki nem cserélne fel az intézeti élettel, de amely ennek ellenére nagyon küzdelmes volt.

20-25 éves, súlyosan mozgáskorlátozott emberek kerültek ki az intézet szeretet nélküli, de mégis komoly védettséget adó közegéből. Hiába voltunk felnőtt emberek, igen sok vonatkozásban gyerekek maradtunk. Egy átlagos családban felnövő gyerek, ha akarja, ha nem, mire felnő megtanulja, hogy a melegért, villanyért, gázért havonta rendszeresen fizetni kell, és egyéb más fontos ismeret birtokába is jut.

Mi egy olyan csoportot alkottunk, ahol a többségnek hiányoztak alapvető életismeretei, miközben mindenkinek minimum érettségije volt, sőt közülünk 10-12 fő diplomás volt.

Az intézetben azt szerették, aki meghúzta magát, betartotta a szabályokat, nem voltak egyéni ötletei. Az önálló élethez pedig pont az ellenkezője kellett, kreativitás, kurázsi, életrevalóság, önérvényesítési képesség. Hosszú idő kellett, míg oldódtak bennünk az intézeti görcsök, és zsigerileg is felfogtuk, hogy itt nincs "főnök", akit utálni és félni kell, hanem szabadon dönthetünk a dolgaink és a sorsunk felől, de a döntéseinkért a felelősséget is nekünk kell viselni, ami esetenként nagyon nehéz is lehet.

Egyszerre zajlott az ideköltözött mozgássérült felnőttek tudati felnőtté válása, ugyanakkor családalapításuk, gyermekvállalásuk is.

Fentieken kívül egy sor gyakorlati nehézséggel is meg kellett küzdenünk. Mindenek előtt meg kellett tanulnunk élni a lakásunkban, a mozgásképességünkhöz kellett alakítanunk úgy, hogy ahhoz sem nekünk, sem pedig másnak semmiféle tapasztalata, ismerete nem volt. Tehát nem csak azt kellett kitalálnunk, hogy kivel alakítassunk át valamit, hanem azt is, hogy hogyan.

Az első itt töltött ősz és tél ezeket az "apró" nehézségeket azonban jelentéktelenné zsugorította. Az első komoly esőzésnél, hó olvadásnál derült ki, legnagyobb megdöbbenésünkre, hogy az 54 lakás 90%-a beázik a tetőn keresztül. A beázást szó szerint kell érteni! Nem holmi kis nedves foltocskák jelentek meg, hanem a csillárokból, a konnektorokból ömlött a víz! Volt olyan, nem is egy lakás, ahol esernyővel ült a tulajdonos a tolókocsiban, szerte a lakásban vödrök, lábasok, tálak "fogták fel" a plafonon keresztül beömlő vizet. Csak éppen a megtelő edényeket nem volt, aki kiöntse neki. Hihetetlen volt! Volt olyan ember, akinek egy télen rohadt szét a szobabútora.

Az önálló élethez elengedhetetlenül szükség volt rendszeres havi jövedelemre, mert a lakások rezsijét, a megélhetést mindenkinek magának kellett előteremtenie. A lakótelep építésével egyidőben egy munkahelyet is létesítettek itt, ahová beköltözésünkig naponta, autóbusszal hozták ki a dolgozókat a Marcibányi téri Mozgássérültek Intézetéből.

Ezen a munkahelyen a 90-es évek elejéig számítástechnikai adatrögzítést végeztek, a két műszakban foglalkoztatott mozgássérültek. Az olyan munkaköröket is, mint könyvelő, adminisztrátor, munkaügyes és TB ügyintéző, telefonkezelő, megváltozott munkaképességű emberek töltötték be. Az állandó létszám 65-70 fő volt, ebből maximum 2-3 fő volt úgynevezett egészséges.

A személyi számítógépek elterjedésével az adatrögzítés iránt csökkent a kereslet. Időben profilt kellett volna váltani, de nem sikerült, így előfordult, hogy hónapokon keresztül nem volt munka. 10 évvel ezelőtt rendkívül nehéz volt olyan megrendelőt találni, aki fogyatékos embereket foglalkoztató cégnek adott megbízást.

Végül egy olyan át nem gondolt beruházásba fogtak, amely teljesen idegen volt a számítástechnikától. A költségeit nem tudták kitermelni, és egyszerűen csődbe jutott az a cég.
A lakótelepen élők megélhetése veszélybe került, mert rokkantsági nyugdíjból ezeket a lakásokat fenntartani, megélni, gyerekeket nevelni lehetetlen.

Ebben a kétségbeejtő helyzetben született meg az alapítvány létrehozásának gondolata.
Az Egalitás Mozgássérültek Létbiztonságát Elősegítő Alapítványt 1992-ben jegyezte be a Bíróság, 1998.évben az alapítvány tevékenységét közhasznúnak ítélte meg a Bíróság.

A legfontosabb alapítói cél a mozgássérült emberek foglalkoztatásának, és ez által megélhetésüknek elősegítése. Ennek a célnak a megvalósítása évekig két olyan Kft-ben történt, amelyeknek az Alapítvány többségi tulajdonosa.

A két Kft egyike a LAVORANDO Kft, célszervezeti kijelölést kért és kapott a Pénzügyminisztériumtól. Ez egy olyan speciális szabályozású gazdálkodó szervezet, amely adott létszámú fogyatékos dolgozó foglalkoztatása mellett költségvetési dotációban részesül. Profiljába bármilyen munka beletartozik, amelyet kerekesszékben ülve el lehet végezni. Nem csak a lakótelepieket alkalmazzák, hanem a főváros más kerületeiből, illetve a környező városokból is járnak be ide dolgozni. Sajnos most is előfordul, hogy a munkával való ellátottság nem egyenletes, de ez betanított munkáknál gyakran van így. Az átlagos dolgozó létszám 55-60 fő, és mindössze 2-3 ép munkaerő van alkalmazásban.

A másik Kft működteti a SÁRGA VONAL SZAKTUDAKOZÓT, amely egy telefonos információ szolgálat. Éves tagsági díjért a vállalkozók bekerülhetnek az adatbázisunkba, és telefonos diszpécsereink reggel 8-tól este 20-ig, a hét minden napján, segítséget nyújtanak a betelefonálóknak. Ebben a cégben 15 kerekesszékes mozgássérültet foglalkoztatunk. Szeretik ezt a munkát végezni, mert kreatív, segíthetnek másokon és egyben személyes kapcsolattartást is jelent.

Alapítványunk ezen kívül még több olyan feladatot is felvállal, amellyel a lakótelepen illetve a tágabb környezetében élő rászorulók problémáin tud segíteni. Ezeket a szolgáltatásokat megtalálja a Egalitás Alapítvány; Tevékenységek címszó alatt.